Szepversek.hu Website Review

Az értelmes élet, megértő lélek, melyet egy életen át Nem értem Piroskát, a farkast se értem, ezért a mamámtól folyton újra kérdem: Mért élt az erdőben egyedül a néni? Mért nem tudtak néki közellátást kérni? Mért játszott a farkas színlelve nagyanyát? Mért őt ette előbb, s mért nem az unokát? Hogy fért el az anyó a farkas hasába? Hogy bírta el őket anyóka vaságya? Mért kellett cipelni farkashoz a követ? Mért nem lőtt a vadász, ha ilyenkor lövet? Hogy lehetett szomjas az ordas a kőtől? Mért kellett levarrni hátulról-előről? Mért nem volt egy puska otthon a vaságyban? Hogy maradtak élve farkasunk hasában? Mért kell egy farkasnak két embert is enni? Amiket nem értek, egyelőre ennyi. Bokraink közt már az ősz barangol, kóró lett a fényes laboda. Zizegő, szép zabkéve-hajadról nem álmodom többé már soha. Arcod haván bogyók bíbor vére – szép voltál, te kedves, illanó! Szelíd, mint az alkony puha fénye, s fehéren sugárzó, mint a hó. Szemed magvai kihulltak régen, neved, a törékeny, messze szállt. Gyűrött sálam őrzi már csak híven fehér kezed hársméz-illatát. Amikor a háztetőn a hajnal macskamódra, lustán lépeget, emlegetnek tűnődő szavakkal vízimanók, dúdoló szelek. Kéklő esték azt suttogják rólad: álom voltál, elhaló zene. De tudom – aki formálta vállad, fénylő titkoknak volt mestere. Bokraink közt már az ősz barangol, kóró lett a fényes laboda. Zizegő, szép zabkéve-hajadról nem álmodom többé már soha. Állás nélkül élek, akár a madár, idestova másfél esztendeje már. Vásárcsarnok nyirkos boltjai alatt hordott ölem nyálkás, bő kosarakat. Mintha fojtogatnék, eltorzult kezem deresen hüvöslő drótköteleken. Voltam könyvügynök, ki nem olvas, de ád Móriczot, Shawt, Barbusse-t, Cocteaut meg Zolát. Kerek kenyerek közt vékony kenyeres, ki száz karajt ád el, mig egyet keres Nem volt szalonnám s min piritnám, tüzem, lucskos padon háltam, harmatos füvön.